![]() |
![]() |
||||||||||
|
![]() A Musica Historica Együttes 1988-ban alakult Budapesten, Csörsz Rumen István vezetésével. Tagjai a klasszikus és régizenei hangszerek mellett magyar és kelet-európai népi hangszerekkel is foglalkoztak, ami döntően formálta előadói stílusukat. A zenekari munkához komoly kutatások adják a hátteret. Legfontosabb a XV–XIX. századi magyar és közép-európai (cseh, morva, szlovák, lengyel, román és horvát) zene kapcsolatainak vizsgálata; a középkori és reneszánsz énekelt költészet (a lovagi lírától Balassi és kora irodalmáig), a XVII–XIX. századi magyar közköltészet, továbbá a klasszikus török zenekultúra kutatása. Az együttes tagjainak több publikációja is megjelent e témákban. Meggyőződésük azonban, hogy semmiféle tudományos alaposság és háttér nem helyettesítheti a művészi invenciót, hiszen a régizene – a napjainkban újra széles körben tanulmányozható, korabeli szakirodalom ismerete mellett is – kísérletező, nyitott műfaj marad. A Musica Historica semmiképp sem szeretne valamiféle „kőtári stílust” követni. A több száz éves művek mai állapotukban néha valóban távolinak tűnhetnek, ám számos helyzetben (a színpadi produkciókon túl gyermekprogramokon, reneszánsz táncházakban vagy akár térzeneként) visszanyerhetik életerejüket, s nem régiségük, hanem izgalmas, érdekes szemléletük révén kerülhetnek kapcsolatba a hallgatóval. A régi muzsikát tehát borostyánnal benőtt, de mindenképp lakható ódon házhoz hasonlíthatnánk, melyben kis renoválás után nyugodtan élhetünk majd újabb évszázadokig. Az együttes repertoárján elsősorban magyar és közép-európai muzsika szerepel (XI–XIX. század), emellett helyet kapnak a nyugat-európai középkori, reneszánsz és barokk szerzők, továbbá a török udvari zene (XVI–XVIII. század). Világi és egyházi, énekes és hangszeres muzsika egyaránt megszólal műsoraikban, melyet gyakran a régi hangszerek bemutatásával egészítenek ki. A La Catena historikus kamara táncegyüttes kísérőjeként gyakran vállakoznak reneszánsz és barokk koreográfiák előadására, illetve tanítására. A Musica Historica egyike a legtöbbet koncertező magyar régizenei együtteseknek. Ezernél több fellépésük volt már országszerte – koncerttermekben, várakban, múzeumokban, templomokban, iskolákban, reneszánsz lakomákon és különböző fesztiválokon (Kaláka Fesztivál, Bükki Művészeti Napok, Zempléni Fesztivál, Velencei Művészeti Fesztivál, Csíkszeredai Régizenei Fesztivál, Szent György Napok – Sepsiszentgyörgy, „A középkori lélek fesztiválja” – Segesvár, Atrium Art Fesztivál – Rimaszombat, Musica Cortese – Gorizia; az 1994-es és 2004-es Balassi-év, valamint a 2008-as Reneszánsz Év programjai, Múzeumok Hosszú Éjszakája, Múzeumi Majális stb.). Önállóan és a műfaj nagy egyéniségeivel közösen (Kobzos Kiss Tamás, Camerata Hungarica, Dramsam stb.) is gyakran fellépnek. Gyakran koncerteznek Erdélyben és a Felvidéken, muzsikáltak már Ausztriában, Olaszországban, Lengyelországban, Németországban és Csehországban, továbbá az MTV, a Duna TV, a TV5 France, a Magyar Rádió és az ORF műsoraiban. A zenekarnak öt önálló CD-je jelent meg, közreműködtek Kobzos Kiss Tamás két CD-jén és további hangzó antológiákon (pl. a Janus Pannonius verseit tartalmazó CD-n), három műsoros kazettán és két CD-ROM-on. Az együttes tagjai, valamint muzsikus, táncos, irodalmár és programszervező barátaik 1997-ben létrehozták a Musica Historica Kulturális Egyesületet. Célkitűzéseik közt régizenei programok, szakmai találkozók, kurzusok, táncházak szervezése, valamint a hazai és határainkon túli muzsikusok és historikus táncosok kapcsolatainak bővítése szerepel. A Budapesti Történeti Múzeum történelmi programjai mellett az Egyesület évekig részt vett a kolozsvári Mátyás Napok programjának szervezésében, az Amaryllis Társaság partnereként. Szintén szoros együttműködés alakult a Magyar Nemzeti Múzeummal, a Garabonciás Alapítvány munkatársaival, valamint a Csíkszeredai Régizene Fesztivállal, amelynek keretében a koncerteken túl régizenei kurzust és workshopokat is tartottak a zenekar tagjai. |